(06-1) 9000 695 info@fixfogsor.hu

Nem könnyű megszokni a „bolti fogat”!

Sokak életében elérkezik a pillanat, amikor meg kell barátkozniuk a kivehető műfogsorviselés gondolatával.

Egy protézissel rendelkező embernek a fogatlanság kb. 20 éve alatt –ha csak a főétkezéseket számítjuk-, hozzávetőleg 21.900 alkalommal kell aggódnia azon, hogy vajon megfelelően, komfortosan el tudja-e fogyasztani az ételt. Nem beszélve azokról az ünnepekről, amikor mások jelenlétében, elegánsan és jó hangulatban kellene elfogyasztani az ételeket.

Ami szinte minden páciensben közös, az az, hogy mindannyian hosszú ideig próbálkoznak olyan ideiglenes rögzítési technikákkal, melyek nem hozzák meg a várt eredményt és csak további felesleges napi procedúrát jelentenek.

 

Minden forint, amit ideiglenes rögzítési megoldásra költünk, sajnos kidobott pénz, mert nem jelent végleges megoldást a problémára.

Ön is keresztülment ezen a folyamaton?

Sokan először kitartóan ragaszkodnak utolsó fogaik megmentéséhez. Még akkor is, ha azok már nem tartanak semmit, lötyögnek vagy ami még rosszabb gyulladásos állapotban vannak és ezzel fertőző gócpontokat kialakítva a szervezetben.

Természetesen nagyon fontos a fogak megmentése, amíg annak értelme van és a fogmegtatással nem alakítunk ki rosszabb helyzetet a szervezetben, mint annak eltávolításával.

Aztán amikor kiderül, hogy a fogak már nem menthetők meg, akkor egy kivehető, ragasztóval rögzített fogsorral próbálkoznak. Ez hosszú távon csak a pénzt nyeli éppen úgy, ahogy a szájban kioldódott ragasztót annak használója.

Mígnem az érintett páciensek eljutnak oda, hogy nem bírják tovább a szenvedést és végleg elszánják magukat egy biztos megoldást nyújtó implantátumos rögzítési megoldás mellett.

Létezik egy modern technológia, amely révén fájdalommentesen, hosszú távra stabilizáltathatja műfogsorát. Ez az eljárás a Fixfogsor protézisrögzítés.

 

Beszéljünk egy kicsit a kizáró tényezőkről, illetve az ezekkel kapcsolatos hiedelmekről!
Mi van akkor, ha csontsorvadásban szenvedek?

Abban az esetben, ha nem áll megfelelő mennyiségű csontállomány az implantációs fogpótlás elvégzésére a csontállomány pótolható. Akár saját csonttal, akár csontpótló anyagokkal. Ebben az esetben a kezelés jelentősen elhúzódhat a gyógyulási idő kitolódása miatt.

És ha nem akarok csontpótlást és ezzel jelentős plusz költségeket?

Nos, van olyan eljárás, ami azoknál a pácienseknél is alkalmazható, akiknél a csont leépülése már előrehaladottabb. Ez a fixfogsor protézisrögzítés.

A legkisebb titán csavar 1,8 mm átmérőjű, így azok számára is beültethető, akiknek normál implantátum befogadásához nem áll rendelkezésre megfelelő méretű állcsont. Felső fogsor esetén az állcsont nyúlványának az  implantátum befogadásához legalább 4 mm vastagságúnak és 10 mm magasságúnak kell lennie. Alsó fogsor esetén ugyanez a csontméret szinte mindig adott, így itt nem okoz problémát a beavatkozás elvégzése.

A beavatkozás feltételeinek meglétét ma már profi röntgenfelvétel készítésével tudjuk vizsgálni.

Véralvadásgátlót szedek.  Így nem is lehet implantátumom?

Létezik olyan kezelés, aminél nincs szükség az íny felvágására. Egyszerűen csak pici furatokat készítenek az ínyen keresztül. Így a beavatkozás általában vérzékenység, véralvadási gondok esetén is elvégezhető.

Autoimmun beteg vagyok. Ez nagy kockázat a beavatkozásnál?

Ilyen esetben is meg lehet próbálni az implantátumok behelyezését, de nem lehet előre tudni, hogyan fog reagálni a szervezet, befogadja-e az állcsont a műgyökereket. Ugyanígy kérdéses lehet a siker bizonyos csontritkulás ellen szedett gyógyszerek hatása miatt. Ilyen esetekben alapos kivizsgálás és a rizikókról történő tájékoztatás után esetleg sor kerülhet a beavatkozásra.

Kemoterápiás kezelést kaptam. Kizáró tényező?

Alapesetben nem kizáró tényező a kemoterápia, de csak a terápia befejezése után leghamarabb 1 év elteltével szabad elvégezni a fogászati kezelést. Amennyiben az alap-betegség gyógyultnak tekinthető, valószínűleg minden rendben lesz az implantátumokkal.

Általánosan elmondható, hogy a kezelést megelőző konzultáción minden olyan kizáró tényezőre fény derül, ami akadálya lehet egy ilyen beavatkozásnak.

Dohányosoknak átmeneti rossz hír

Dohányos pácienseknek van egy rossz hírünk. A kezelés után legalább egy időre érdemes felhagyni szenvedélyükkel, mert az amúgy rövid gyógyulási időt jelentősen meghosszabbíthatja.

Röntgen nélkül nem lehet megalapozott döntést hozni!

A fogorvoslásban elvégzett vizsgálatok között az egyik legfontosabb a röntgenvizsgálat. A teljes foghiányok esetén, ha bármilyen kóros elváltozást tapasztalunk vagy feltételezünk -ami az állcsontok szerkezetében is megmutatkozhat-, indokolt a röntgenfelvétel készítése. E nélkül megalapozott orvosi döntés nem hozható a kezelésre vonatkozólag. A felvétel teljes képet ad a csontok, ízületek illetve az esetlegesen még meglévő fogak állapotáról, szerkezetéről.

Mi a Protézisrögzítés lényege?

A nem rögzített műfogsor könnyen el tud mozdulni a helyéről. A probléma főleg az alsó műfogsornál jelentkezik, mivel nem áll rendelkezésre olyan tapadási felület, mint a felső fogsornál a szájpadlás területe. Ezért nem lehet vákuummal a helyén tartani az alsó fogsort, így ragasztani kell. Ez csak ideiglenes megoldás és ha enged a ragasztó, akkor bizony kellemetlen helyzetekbe sodorhatja a protézis használóját.

A protézisrögzítés lényege a kivehető műfogsorok stabilizálására kifejlesztett implantátumok, amelyeket normál helyi érzéstelenítés mellett helyeznek az ínyen keresztül az állcsontba. Az apró implantátumok íny fölé kiemelkedő gömbfejű végére pattintható rá a műfogsor, amelybe beépítenek egy speciális gumigyűrűs patentházat,melyrácsúszikazimplantátumgömbfejére. Ez a rendszer biztosítja a műfogsor stabilitását.  Rögzíthető csak az alsó-, csak a felső- vagy akár mindkét fogsor is. A műfogsort csupán tisztításhoz kell kivenni, éjszaka is a szájban marad. A protézisrögzítés után a műfogsor stabil és kényelmes lesz. Magabiztosságot kölcsönöz az étkezés, a beszéd során és ehhez műfogsorragasztókra sincs többé szükség.

Sárai Lászlóné története:

„Életem legjobb döntése volt a Protézisrögzítés!”

KATTINTSON és tekintse meg Sárai Lászlóné videóját itt:

https://www.youtube.com/watch?v=wM7NnTLisDA

Az alkalmazott eljárás olyannyira népszerű és eredményes, hogy a közelmúltban 3 rangos elismerést is kapott.

Az eljárás elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat; a Magyar Tudományos Akadémianevével fémjelzett Dél-Alföldi Innovációs Díj II. helyezését és immár a Magyar Brands Nagydíjat is.

Kérje INGYENES és rendkívül részletes tájékoztatónkat!

Az elmúlt években közel 4000 műfogsorrögzítést végeztünk és nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk a műfogsorokkal kapcsolatos összes előforduló problémáról! Sok mindenre magunk jöttünk rá, mert nincs minden leírva a szakirodalomban sem. Közben hiába kerestünk az interneten olyan tájékoztatót, amely közérthetően mutatná be ezt a témát az érdeklődőknek. Nem találtunk ilyet.

Éppen ezért állítottuk össze kollégáimmal a

„Kőkemény kérdések és válaszok a műfogsorrögzítésről” című INGYENES információs sorozatot

mindazok számára, akik műfogsor problémával küzdenek és nem találtak még megoldást. Nemcsak a nyilvánvaló dolgokról írtunk, bemutatjuk a nehézségeket is, sőt még apróbb szakmai titkokat, trükköket is elárulunk!

Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét, amelyre elküldhetjük az információs sorozatot és egy videofilmet, amin bemutatjuk a műfogsorrögzítés menetét.