Nézze meg a 2010-ben, az Echo Tv által készített interjút, amelyben felkértek, hogy mutassuk be a nézőiknek azt a műfogsorrögzítő eljárást, amelyet már akkor is több éve sikerrel alkalmaztunk.
Te jó ég, hogy szalad az idő!
A Fixfogsor® Protézisrögzítés több évtizedes nyugat-európai tapasztalat után 2008-ban jelent meg Magyarországon és kollégáimmal azonnal el is kezdtük alkalmazni. Végül megalapítottuk Magyarország első, teljes kivehető műfogsorok rögzítésére specializálódott rendelőjét. Előbb a kecskeméti rendelő indult el, majd megnyitottuk a második praxisunkat Budapesten.
Talán már olvasta korábban, hogy a Fixfogsor® Rendelő indulásakor azt a célt tűztük ki, hogy végre legyen Magyarországon egy olyan hely, ahova nyugodton fordulhatnak a műfogsorproblémával küzdők.Tudomásunk szerint azóta sincs másik ilyen rendelő Magyarországon, ahol nap mint nap csak teljes kivehető műfogsorok készítésével és rögzítésével foglalkoznak.
Az elmúlt évtized alatt több mint 3500 műfogsorviselő számára biztosítottuk a stabil, kényelmes, erős műfogsor lehetőségét és az ezáltal elérhető életminőségbeli változást.
Ez az óriási esetszám nem csak Magyarországon, hanem talán egész Európában is egyedülálló, amelynek hála olyan szakmai tapasztalat és tudás összpontosul rendelőnkben, amely biztosítja pácienseinket arról, hogy bizalommal fordulhatnak hozzánk műfogsorproblémáikkal.
Szenvedélyünk a protézisrögzítés
Sokan kérdezik, hogy mi a rendelőnk és a Fixfogsor® Protézisrögzítés népszerűségének a titka?
Nincs egy olyan dolog, amire azt mondhatnánk, hogy ez a titok nyitja, mert az igazság az, hogy rengeteg apró elem tökéletes összhangjából adódik a Fixfogsor sikere.
Azonban íme 3 kulcstényező, amit fontos kiemelni:
1. A hatalmas szakmai tapasztalatnak hála a bonyolultabb esetekben is magabiztos megoldást kap a páciens, már nem igazán találkozunk új körülménnyel, így nyugodtan fordulhatnak hozzánk, mint specialistákhoz.
2. Bár rendelőnkben a műfogsorok készítése és rögzítése rutinfeladat, ennek ellenére fontos, hogy nincs 2 egyforma páciens és 2 egyforma műfogsor. Minden új fogprotézist egy egyedi és megismételhetetlen műalkotásnak tekintünk.
3. A Fixfogsor® Protézisrögzítés hatalmas életminőségbeli változást jelent a hagyományos teljes kivehető műfogsorok viseléséhez képest.
– A stabilizált fogsort viselőnek többé nem kell attól rettegnie, hogy mikor hozza kellemetlen helyzetbe a rosszkor elmozduló protézise.
– A rögzített fogpótlással újra nyugodtan étkezhet, keményebb falatokat is el tud rágni vele.
– Ráadásul elfelejtheti a műfogsorragasztók használatával járó kellemetlenségeket.
A Fixfogsor® Protézisrögzítés ideális megoldás a teljes kivehető műfogsorviselők számára, akik nap mint nap küszködnek a műfogsorproblémáktól.
Szeretné megtudni, hogyan lehet Önnek is stabil műfogsora?
Hívja szakavatott kollégáinkat a (06 1) 9000 695-ös számon! Minden kérdésére válaszolni tudnak és időpontot is egyeztethet velük egy kötelezettségektől mentes állapotfelmérésre. A vizsgálat eredmény alapján pontos képet kapunk arról, hogyan valósulhat meg Önnél a rögzített műfogsor.
Szeretne mindent megtudni a Fixfogsor® Protézisrögzítésről?
Kérje INGYENES és rendkívül részletes tájékoztatónkat!
Az elmúlt években közel 4000 műfogsorrögzítést végeztünk és nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk a műfogsorokkal kapcsolatos összes előforduló problémáról! Sok mindenre magunk jöttünk rá, mert nincs minden leírva a szakirodalomban sem. Közben hiába kerestünk az interneten olyan tájékoztatót, amely közérthetően mutatná be ezt a témát az érdeklődőknek. Nem találtunk ilyet.
Éppen ezért állítottuk össze kollégáimmal a
„Kőkemény kérdések és válaszok a műfogsorrögzítésről” című INGYENES információs sorozatot
mindazok számára, akik műfogsor problémával küzdenek és nem találtak még megoldást. Nemcsak a nyilvánvaló dolgokról írtunk, bemutatjuk a nehézségeket is, sőt még apróbb szakmai titkokat, trükköket is elárulunk!
Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét, amelyre elküldhetjük az információs sorozatot és egy videofilmet, amin bemutatjuk a műfogsorrögzítés menetét.
Dr. Szabó László
A Fixfogsor® Rendelő alapító-igazgatója